ÁSZF

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) dokumentum tartalmazza a www.strongrecord.hu weboldalon (a továbbiakban: Honlap) elérhető online áruház igénybevételének, igénybevevő (fogyasztó és viszonteladó) (továbbiakban: Vásárló) általi használatának feltételeit. Az ÁSZF tartalmazza továbbá a Honlapon elérhető online áruházon keresztül történő vásárlás és szerződéskötés feltételeit, valamint a szerződéskötés alapján létrejött jogviszonyra vonatkozó feltételeket.

A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják. Jelen ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Honlapon elérhető tájékoztatókat és egyéb információkat együttesen, egymásra tekintettel kell értelmezni.

Amennyiben a jelen ÁSZF és a Honlapon elérhető tájékoztatók és egyéb információk tartalma eltér, úgy a jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak.

Szolgáltató a Honlapon keresztül viszonteladókat is kiszolgál, ezért azon rendelkezések, melyek a Fogyasztó (a megfelelő helyen „Fogyasztó” elnevezés használatával) és a Szolgáltató jogviszonyát rendezik a Honlapon történő megrendeléssel kapcsolatban, a viszonteladókra értelemszerűen nem vonatkoznak. Minden olyan esetben, ahol a Szolgáltató a Vásárló kifejezést használja, azon rendelkezések a fogyasztókra és a viszonteladókra egyaránt irányadóak.

Jelen ÁSZF alapján létrejött szerződéseknek nem képezi tartalmát, a Szolgáltató és a Vásárló között, a korábbi üzleti kapcsolatukban kialakult szokás és gyakorlat. Továbbá a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződéseknek nem képezi tartalmát az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás. A jelen ÁSZF és a Honlapon elérhető tájékoztatók valamint egyéb információk a Szolgáltató és Vásárló közötti szerződés teljes tartalmát magában foglalják. 

A szerződés nyelve magyar.

A szerződés írásbeli szerződésnek minősü,l azokat Szolgáltató iktatja, így az utólag hozzáférhető és megtekinthető.

Szolgáltató semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek nem veti alá magát.

Vásárló a Honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat: 

1. A Szolgáltató
Cégnév: Strong Record Hanglemezkiadó Kft.
Székhely: 1183 Budapest, Kosztolányi Dezső utca 52. 1.
Telefon: +36-70- 638-4750
E-mail: info@strongrecord.hu
Adószám: 24928096-2- 43

Cégjegyzékszám: 01-09- 304656
Bejegyző Bíróság: Fővárosi Törvényszék, Cégbírósága
Bankszámlaszám: K&H Bank Zrt.: 10402018-50526788- 80901005
Tárhely szolgáltató: Giganet Internet Szolgáltató Kft. - www.giganet.hu

2. A szerződés tárgya

A szerződés tárgya a www.strongrecord.hu weboldalon található webáruház (a továbbiakban webáruház), amelyen keresztül a Szolgáltató termékeit értékesíti, tehát a Szolgáltató valamennyi – a honlapon megjelenített – árucikkének (a továbbiakban: Termék) online adás-vétel. A Termékek tulajdonságait, jellemzőit a Szolgáltató a legjobb tudomása szerint információk alapján tölti fel, azokat valóságtól való jelentős eltérésért felelősséget nem vállal.

A jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Magyarország területén nyújtott minden olyan elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra, amely a Webáruházon keresztül történik. A Webáruházban történő vásárlásra az „ Elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ekrtv), valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) irányadó.

3. Felhasználási feltételek

3.1. Felelősség

Vásárló a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.

Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért, valamint az általuk közzétett tartalmakért. Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett.

A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni.

A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembevéve köteles eljárni. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység a Vásárló államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség.

Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

3.2.  A jelen szerződési feltételek felhasználó általi megsértésének következményei

A Szolgáltató egyéb jogainak korlátozása nélkül, amennyiben a felhasználó megsérti a jelen ÁSZF -ben foglalt rendelkezéseket, úgy a Szolgáltató jogosult a felhasználó részére figyelmeztetést küldeni, a felhasználó fiókját felfüggeszteni vagy törölni, időlegesen vagy véglegesen megszüntetni a felhasználó Honlaphoz való hozzáférését, megakadályozni a felhasználó IP címét használó eszközök Honlaphoz történő csatlakozását, felkeresni a felhasználó internetszolgáltatóját a Honlaphoz való hozzáférés blokkolása érdekében, jogi eljárást indítani.

3.3. Engedményezés és jogátruházás

A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogait illetve követeléseit másra átruházni. A felhasználó a továbbiakban is hivatkozhat azokra a kifogások, illetve beszámíthatja azokat a Szolgáltatóval szemben fennálló ellenköveteléseket, amelyek az átruházásról szóló értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek.

A Szolgáltató írásbeli hozzájárulása nélkül a felhasználó nem jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogainak illetve követeléseinek átruházására.

3.4. Szerzői jogok

A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állnak. Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást).

A Honlap tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók.

A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a strongrecord.hu domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, a Szolgáltató által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalaira, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre a Szolgáltató külön engedélyt ad.

Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

A felhasználó amennyiben a honlapon keresztül bármilyen tartalmat közzétesz, úgy arra vonatkozóan a felhasználó ingyenes, visszavonhatatlan, nem kizárólagos, területi és időbeli vagy egyéb korlátozás nélküli, korlátlan alkalommal gyakorolható, harmadik személynek átengedhető, átdolgozható, kép- vagy hangfelvételen rögzíthető, illetve számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolható.

Amennyiben a jelen szerződés hatálya alatt engedélyezett felhasználási módok, az alkalmazandó jogszabályokra tekintettel, a szerződés hatálya alatt úgy változnak meg, hogy a szerződés megkötésekor ismert és a szerződésben engedélyezett felhasználási módok megvalósulását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben teszik lehetővé, úgy a jelen szerződéssel megszerzett felhasználási jog e megváltozott, illetve kibővült felhasználási módokra is kiterjed.

4. A HONLAPON TÖRTÉNŐ VÁSÁRLÁS

4.1. Regisztráció

A Honlapon történő vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges.

Vásárló, ha regisztrálni szeretne, akkor a „Regisztráció” menüpontra kattintást követően a regisztrációs felület értelemszerű kitöltésével, majd a Honlap alján található „Regisztráció” gombra kattintást követően tud. A regisztrációs felületen a következő adatokat szükséges megadnia a Szolgáltató részére:

Az „Felhasználói adatok” menüpont alatt
·             Teljes név
·             Email cím
·             Jelszó
·             Telefonszám
A „Céges adatok” menüpont alatt (kizárólag viszonteladóként történő vásárlás esetén)
·             Cégnév
·             Adószám
A „Szállítási adatok” menüpont alatt
·             Név
·             város, irányítószám, út/utca név, házszám, emelet, lakás szám
A „Számlázási adatok” menüpont alatt
·            Név
·            város, irányítószám, út/utca név, házszám, emelet, lakás szám

Vásárlónak lehetősége van a szállítási adatokat a számlázási adatok mezőkbe másolni a „Adatok másolása” gombra kattintással.

A regisztráció elküldéséhez a Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia az vásárlási tájékoztatót (ÁSZF) és adatkezelési tájékoztatót.

A regisztráció sikeréről a Szolgáltató e-mailben tájékoztatja a Vásárlót, melyben Vásárló egy összegző felület segítségével áttekintheti az általa a regisztráció során megadott adatokat.

A sikeres regisztrációt követően, Vásárló a Honlap tetején található „Belépés” menüpont alatt a belépési adatait megadva (e-mailcím, jelszó) belépni a Honlapra.

Vásárló jogosult a regisztrációját bármikor törölni az webshop@strongrecord.hu e-mail címre küldött üzenettel. Az üzenet megérkezését követően Szolgáltató köteles haladéktalanul gondoskodni a regisztráció törléséről. Vásárló felhasználói adatai a törlést követően azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből; ez azonban nem érinti a már leadott rendelésekhez kapcsolódó adatok és dokumentumok megőrzését, nem eredményezi ezen adatok törlését. Az eltávolítás után az adatok visszaállítására többé nincs mód.

A felhasználói hozzáférési adatok (így különösen a jelszó) titokban tartásáért kizárólag a Vásárló a felelős. Amennyiben Vásárló tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát, ha pedig feltételezhető, hogy a harmadik személy a jelszó használatával bármilyen módon visszaél, köteles egyidejűleg értesíteni a Szolgáltatót.

Vásárló vállalja, hogy a regisztráció során megadott személyes adatokat szükség szerint frissíti annak érdekében, hogy azok időszerűek, teljesek és a valóságnak megfelelőek legyenek.

4.2. Megrendelés

A Vásárló megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre.

Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlapon található "Termékek" menüpontra kattintást követően böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket.

Vásárlónak lehetősége van a Honlap tetején található „Keresés az oldalon” kereső mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név szerint is rákeresni. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti. A keresés eredményeképpen a termékek ugyan úgy jelennek meg, mint a fenti menüpontok esetén. Ugyan úgy lehetőség van lapozásra és a termék részletes tulajdonságainak megtekintésére is.

Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a kosár ikonra vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat.

Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti kosarába, és ugyanezen a felületen tudja megadni termék mennyiségét, a mennyiség pontos beírásával.

A Vásárlónak ezen a felületen lehetősége van e-mail- en keresztül, kérdéseket feltenni a Szolgáltató számára. Ehhez Vásárlónak meg kell adnia a nevét, e-mail címét, és a kérdésének szövegét. Az üzenetet a „Küldés” gombra kattintva küldheti el.

A Vásárlónak ezen a felületen lehetősége van „polcra” tenni a terméket, hogy később könnyen megtalálja azt a Honlap tetején található „Kedvencek” menüpont alatt.

A kosár tartalmát (a kiválasztott termék darabszámát, és a megrendelés összegét) Vásárló a Honlap tetején, a "Kosár" ikonra kattintva ellenőrizheti. A kosár ikonra kattintva Vásárlót a Kosár felületre navigálja a Honlap.

A kosár felületen a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosába helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése végösszegét.

Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a „Törlés” gombra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a darabszám „-” vagy „+” gombokra történő kattintással a „Mennyiség” oszlopban, mely után a kosár tartalma automatikusan frissül.

A „Vásárlás folytatása” gombra kattintva Vásárlót a Honlap visszanavigálja a „minden termék” felületre, ahol Vásárló folytathatja a Honlapon történő böngészést.

A „Pénztárba” gombra kattintással Vásárló folytathatja a megrendelését a Honlapon.

A megjelenő felületen Vásárló választhat, hogy
·             amennyiben regisztrált Vásárlója a Honlapnak, úgy belép az oldalra a „Belépés” mezőbe belépési adatait megadva vagy
·             az „Regisztráció” mezőben található „Regisztráció” gombra kattintva regisztrál a Honlapon.
·             Ha a Vásárló regisztrált korábban a Honlapra, de elfelejtette jelszavát, lehetősége van a jelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. („Elfelejtett a jelszó”)

A belépést illetve regisztrációt követően a Honlap a Vásárlót a „Személyes adatok” felületre navigálja. Vásárló a „Személyes adatok” felületen megadhatja a szállítási illetve a számlázási adatokat, vagy módosíthatja azokat, továbbá ezen a felületen van lehetősége Vásárlónak a megrendeléshez való megjegyzés hozzáfűzésére a „megjegyzés” mező kitöltésével.

A „Tovább” gombra kattintva a Vásárló a „Fizetési és szállítási beállítások” felületen választani tud a fizetési módok és a szállítási módok között. Ha Vásárló választott a rendelkezésre álló lehetőségek közül és mindent rendben talált a megrendelésével kapcsolatban, akkor a „Tovább” gombra kattintva a Honlap a „Véglegesítés” felületre navigálja. A „Visszalépés” gombra kattintva Vásárló visszaléphet a „Fizetési és szállítási beállítások” felülethez.

A „Véglegesítés” összesítő felületen Vásárlónak lehetősége van ellenőrizni a megrendelését, így különösen az általa megadott adatokat, a megrendelni kívánt terméket, annak árát, az általa választott fizetési és szállítási módot.

Fontos, hogy a vásárlás folytatásához, a Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et illetve az adatkezelési tájékoztatót.

Az oldal alján található „Rendelés elküldése” gombra kattintással a Vásárló véglegesen elküldi a megrendelését. Szolgáltató a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és e-mailben is, értesíti a Vásárlót. A visszaigazoló e-mailben a Vásárló megrendelésének száma is megtalálható. A rendelés feladása tehát a „Rendelés elküldése” gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet.

Az egyes megrendelések adatait a regisztrált Vásárló a Honlap tetején található „Adatlap” feliratra kattintást követően "Rendeléseim" menüpont alatt megtekintheti. Itt megtalálhatja az összes eddigi megrendelését. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal azonosítható.

4.3. Termékek ára

A Honlapon megjelenített termékek vételára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó módon (bruttóban) van feltüntetve.

A termékek mellett feltüntetett vételár nem tartalmazza a kiszállítás költségét. Külön csomagolási
költség azonban nem kerül felszámításra.

A termékek ára magyar forintban (Ft) kerül feltüntetésre.

A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz, beleértve a szállítás díját is, amennyiben a Vásárló olyan szállítási módot választott, amelyért a Szolgáltató díjat számít fel.

Szolgáltató nem vállal felelősséget a gondossága ellenére és/vagy a rendszer hibájából eredően hibásan feltüntetett árért, illetve a nyilvánvalóan téves, a termék közismert nagyságrendű árától jelentősen eltérő, irreális árra (0 Ft). Ilyen esetekben a Szolgáltató nem köteles a terméket a Honlapon hibásan feltüntetett áron szolgáltatni. Hibás ár feltüntetése esetén, Szolgáltató, a rendelés visszaigazolásában vagy azt követően ajánlja fel, a termék valós áron történő megvásárlásának lehetőségét, mely információ birtokában a Vásárló eldöntheti, hogy meg kívánja-e rendelni valós áron a terméket.

4.4. Adatbeviteli hibák javítása

Vásárlónak a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató részére való elküldéséig a Honlapon bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására, akár a saját fiókjában (felhasználói adatok módosítása), akár a megrendelési felületen (pl. termék törlése a kosárból a szemetes ikonra kattintva). Adatbeviteli hibának minősül például egy rosszul megadott mennyiség, rossz termék elhelyezése a kosárban, majd a termék törlése a kosárból, rendelési adatok elírása stb. (pl. szállítási cím).

4.5.    Ajánlati kötöttség, visszaigazolás

A Vásárló által elküldött ajánlat megérkezését a Szolgáltató késedelem nélkül, de legkésőbb 24 órán belül automatikus visszaigazoló e-mail útján visszaigazolja a Vásárló részére, mely visszaigazoló e-mail tartalmazza a Vásárló által a vásárlás során megadott adatokat (számlázási és szállítási információk), a rendelés azonosítóját, a rendelés dátumát a megrendelt termékek felsorolását, mennyiségét, a termék árát, szállítási költséget és a fizetendő végösszeget. Ha Vásárló rendelését már elküldte a Szolgáltató részére és hibát vesz észre a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, azt 1 napon belül jeleznie kell a Szolgáltató felé, a nem kívánt rendelések teljesítésének elkerülése érdekében. Vásárló mentesül az ajánlati kötöttség alól, ha késedelem nélkül, de legkésőbb 48 órán belül nem kapja meg Szolgáltatótól az elküldött rendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mailt. E visszaigazoló e-mail Szolgáltató részéről a Vásárló által tett ajánlat elfogadásának minősül, mellyel érvényes szerződés jön létre Szolgáltató és Vásárló között. A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit. 

4.6.    Fizetés

4.6.1.    Előre utalás:
Vásárló a megrendelt termékek árát előre fizeti meg a Szolgáltató részére. Ezen fizetési mód választása esetén a Vásárló mindenképp várja meg, amíg a Szolgáltató visszaigazolja a megrendelést.  Szolgáltató a megrendelt terméket a vételár számláján történő jóváírását követően adja postára vagy adja át a futárnak és értesíti a Vásárlót arról, hogy megrendelése mely napon kerül kiszállításra, illetve mely napon vehető át személyesen. A Vásárlónak a következő adatok szerint kell teljesíteni az átutalást: Számlaszám: K&H Bank Zrt.: 10402018-50526788- 80901005. Minden utalás esetén az Strong Record Hanglemezkiadó Kft.-t kell kedvezményezettként megjelölni és szükséges a megjegyzés rovatban feltüntetni a megrendelés azonosító számát. Előreutalás esetén a Vásárlónak a megrendelés feladásától számított 3 napon belül kell elutalnia az összeget. Amennyiben a Vásárló ennek nem tesz eleget, úgy a Szolgáltató törli a rendelését. 

4.6.2.    Fizetés utánvéttel
A megrendelt áru kézhezvételekor kell a megrendelés összegét kifizetni készpénzben a futárnak. Utánvéttel történő rendelés átmenetelig nem elérhető.

4.8.    Termékek kiszállítása

4.8.1.    Kiszállítás

GLS Hungary Kft. (a továbbiakban: futárszolgálat) keresztül történik.
A futárszolgálat összesen kétszeri kézbesítést kísérel meg.

4.8.2.    Szállítási költségek
A szállítási költség a következő:
- előre utalás esetén: bruttó 2300 Forint
- utánvét esetén: bruttó 2.800 Forint

Külföldre történő szállítást a Szolgáltató nem vállal.
Lehetőség van arra is, hogy a Vásárló saját maga szervezze meg házhozszállítást egy általa
választott futárszolgálattal. Ez esetben a Vásárlónak kell gondoskodnia, minden a kiszállítás
megszervezésével együtt járó feladatokat és köteles a futárszolgálatnak kifizetni a kiszállítás
költségét.

4.8.3.    Szállítási határidő
A megrendelés kiszállításának határideje 5-7 munkanap, melyet előre utalással történő fizetés esetén a termék árának beérkezését követő munkanaptól számítjuk. Szolgáltató – a Felek eltérő megállapodásának hiányában - a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani (kiszállítani) a terméket. A Szolgáltató késedelme esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló jogosult póthatáridőt tűzni. Ha a Szolgáltató a póthatáridőn belül nem teljesít, a fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni. A fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül akkor jogosult a szerződéstől elállni akkor, ha:
a)    a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy
b)    a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.

4.8.4.    Sérült csomag
Kérjük, hogy a csomag kézbesítésekor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni. Ha olyan sérülést tapasztal a csomagon, mely a benne lévő áru károsodására utal, vetessen fel jegyzőkönyvet, és ne vegye át a csomagot. Ha magán a csomagon van egy kis horpadás vagy karcolás, az még nem utal a benne lévő termék sérülésére. Jegyzőkönyv hiányában nem áll módunkban térítésmentesen cserélni a küldeményt. Ha sérülést tapasztalnak, kérjük haladéktalanul lépjenek ügyfélszolgálatunkkal kapcsolatban a info@strongrecord.hu e-mail címen.

5.    ELÁLLÁSI JOG
5.1.    Elállási jog gyakorlásának menete
Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban „Fogyasztó”). Fogyasztó a szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet értelmében jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

a)    terméknek,
b)    több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,
c)    több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
d)    ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

Fogyasztót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF Szolgáltató adatai pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból Fogyasztó felhasználhatja ezen a linken letölthető elállási nyilatkozatmintát is, de nem kötelező. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt
(akár a 14. napon) elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az 5. pontban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Mindkét esetben a Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az e-mail illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére indokolatlan késedelem
nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy futárnak átadja) a terméket.
    
A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve, ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. Szolgáltató azonban nem vállalja át a visszaszállítás lebonyolítását illetve költségét a Fogyasztótól. Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.  Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe.

A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.

Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A Szolgáltató tehát követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését.

5.2.    Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog:
Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a Szolgáltató a teljesítését a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti. Olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac szolgáltató által nem befolyásolható, a 14 napos elállási határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ. Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő a Szolgáltató elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Felhasználó személyére szabtak.

Romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében.

Olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza. Olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel. Olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a Szolgáltató által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötésétől számított harmincadik napot követően kerül sor. Olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a Szolgáltató a Fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a Felhasználót sürgős javítási vagy karbantartási munkáltatok elvégzése céljából. Lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának  adásvétele tekintetében, ha az átadását követően a Fogyasztó a csomagolást felbontotta. Hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződéseket kivéve. Nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében. Lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtására irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki. A nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a Szolgáltató a Fogyasztó kifejezett, előzetes belegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a Fogyasztó e belegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti elállási jogát.

6.    SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS

6.1.    Kellékszavatosság
Vásárló a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés keretében vásárolt nem használt termék vásárlása esetén Vásárló az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait Vásárló érvényesíteni már nem tudja. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Vásárló – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést Vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. Vásárló közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Vásárló igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Vásárló részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Vásárlónak felróható okból keletkezett, nem köteles Vásárló által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Vásárló köteles bizonyítani, hogy a Vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Ha Vásárló a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

6.2.    Termékszavatosság 
A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő vásárló – választása szerint – a 6.1. pontban meghatározott jogot vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.  Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét Vásárló a gyártóval szemben érvényesítheti.Termékszavatossági igényként Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Vásárlónak kell bizonyítania. Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényét Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A Vásárló a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. Vásárló termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.

A gyártó, forgalmazó kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
·             a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
·             a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy,
·             a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak, forgalmazónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

6.3.    Jótállás
Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően. Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás 1 év, melynek kezdő időpontja a termék a Vásárlónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. A Szolgáltató bizonyos termékekre a kötelezőnél kedvezőbb, így hosszabb jótállási időt vállal, mely hosszabb jótállási időről szóló tájékoztatás minden esetben az adott termék mellett feltüntetett. A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállási jogokat kizárólag a fogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát 
·             szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati- kezelési útmutató hibájára vezethető vissza)
·             rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása,
·             helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás,
·             elemi kár, természeti csapás okozta.
Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Vásárló:
·             elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Vásárlónak okozott érdeksérelmet. 
·             ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Vásárlónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Vásárlót a jótállásból fakadó jogok a 6.1 és az 6.2.  pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Jótállási, szavatossági igényét az 1. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül terjesztheti elő. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, a 6.2. pontban feltüntettettek alapján. 

Szavatossági igények érvényesítése 
A szavatossági igényeit a Vásárló az Szolgáltató adatai pontban feltüntetett elérhetőségeken érvényesítheti, terjesztheti elő.


7.    A DIGITÁLIS ADATTARTALOM MŰKÖDÉSE, MŰSZAKI VÉDELMI INTÉZKEDÉSEK, HARDVERREL ÉS SZOFTVERREL VALÓ KOMPATIBILITÁS
Szolgáltató a Honlap 95%-os rendelkezésre állását garantálja, éves szinten. A rendelkezésre állás mérése szempontjából nem tekinthető kiesésnek a legfeljebb 1 munkanap időtartamú tervezett karbantartás, feltéve, hogy annak időpontjáról és várható időtartamáról Szolgáltató előre értesítette Vásárlót a Honlapon. A Honlap mindenfajta böngésző szoftverrel és operációs rendszerrel együttműködik. A Honlap kommunikációja HTTP protokollon keresztül történik. A Honlapon keresztül történő kommunikáció nem titkosított, kivéve a személyes adatokat igénylő oldalakat, amely https protokollal van ellátva. A honlap rendelkezik SSL tanúsítvánnyal A honlap a Giganet Internet Szolgáltató Kft. szerverein fut. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy indokolt esetben, bármely funkció elérhetőségét időlegesen  valamennyi Vásárló vonatkozásában - ideértve különösen hálózati szegmens, becenév, e-mail cím, stb. - felfüggessze, vagy a funkció biztosítását véglegesen megszüntesse.

8.    JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK
8.1.    Panaszügyintézés helye, ideje, módja
A Vásárló a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait a Szolgáltató adatai pontban feltüntetett elérhetőségeken terjesztheti elő. Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőrzi - vesz fel. Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Vásárlónak átadja, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el. Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát. Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el. Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.  A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Vásárlót. 

8.2.    Egyéb jogérvényesítési lehetőségek
Amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltet Testülethez is, továbbá a következő jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva Vásárló számára:
·             Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál, 
·             Vitarendezési eljárás az Európai Unió online vitarendezési platformján keresztül elérhetősége: 
https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU

Online adásvételi szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén lehetőség van arra, hogy a fogyasztók az online vásárláshoz kapcsolódó, határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan rendezni tudják a következő linken [https://webgate.acceptance.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show] keresztül elérhető online platformon keresztül beadott elektronikus panasz útján. Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a Békéltető Testület részére a platformon keresztül. Így a fogyasztók, a távolságok ellenére egyszerűen tudják érvényesíteni jogaikat. Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület (BBT) jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhez kapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban.
·             Békéltető testület eljárásának kezdeményezése 
Békéltető Testületek elérhetősége:  
   http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek 
- további jogvitására a Felek a Budapesti Központi Kerületi Bíróság illetékességét jelölik ki.

9.    AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK EGYOLDALÚ MÓDOSÍTÁSA
Szolgáltató jogosult jelen Általános Szerződési Feltételeket a felhasználók Honlap felületén történő előzetes tájékoztatása mellett, egyoldalúan is módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően a Honlap első használata alkalmával válnak hatályossá Vásárlóval szemben, azokat a módosítást követően leadott megrendelésekre kell alkalmazni. 

10. AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK EGYES RENDELKEZÉSEINEK ÉRVÉNYTELENSÉGE
Amennyiben a jelen ÁSZF bármely rendelkezése érvénytelennek minősül, az nem eredményezi a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződés érvényességét és a szerződés egyéb rendelkezései továbbra is hatályban maradnak. A szerződés hatályban maradó rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy az a Szolgáltató és a felhasználó eredeti akaratát leginkább tükrözze. 

11.   Szellemi tulajdonjog
Bármi, ami a www.strongrecord.hu weboldalon található, beleértve a mikrooldalakat, a Szolgáltató kizárólagos tulajdonát képezi, vagy az adott szerzői jog és/vagy védjegy tulajdonos kifejezett engedélyével került felhasználásra. Az oldal, vagy mikrooldalak bármely másolása, terjesztése, közvetítése, kihelyezése, linkelése vagy megváltoztatása a Szolgáltató engedélye nélkül szigorúan tilos. A jelen rendelkezések megszegése a szerzői jog, védjegyek vagy egyéb szellemi tulajdon megsértésének minősül, amely a Felhasználó polgári és/vagy büntetőjogi felelősségre vonását vonhatja maga után. A Strong Record márkanév és logó a Szolgáltató tulajdona. A szolgáltató minden ehhez kapcsolódó jogot fenntart magának.

12. COOKIE TÁJÉKOZTATÓ
A Szolgáltató, illetve a megjelölt külső szolgáltatók a testre szabott kiszolgálás érdekében az Érintett számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyeznek el és olvasnak vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni az Érintett aktuális látogatásai során elmentett adatait a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A Szolgáltató a következő cookie-t használja:
- Átmeneti (session) cookie: a session cookie-k az Érintett látogatása után automatikusan törlődnek. Ezek a cookie-k arra szolgálnak, hogy a Szolgáltató Honlapja hatékonyabban és biztonságosabban tudjon működni, tehát elengedhetetlenek ahhoz, hogy a Honlap egyes funkciói vagy egyes alkalmazások megfelelően tudjanak működni.
- Állandó (persistent) cookie: állandó cookie-t is használ a Szolgáltató a jobb felhasználói élmény érdekében (pl. optimalizált navigáció nyújtása). Ezek a cookie-k hosszabb ideig kerülnek tárolásra a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama attól függ, hogy az Érintett az internetes böngészőjében milyen beállítást alkalmaz.
- Jelszóval védett munkamenethez használt cookie.
- Bevásárlókosárhoz szükséges cookie.
- Biztonsági cookie
A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció, tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy az Érintett saját böngészőjében
- hogyan tudja letiltani a cookie-kat,
- hogyan fogadhat el új cookie-kat,
- hogyan adhat utasítást böngészőjének arra, hogy új cookie-t állítson be, vagy
- hogyan kapcsoljon ki egyéb cookie-kat.

Külső szerverek segítik a Honlap látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását (Google Analytics). A mérési adatok kezeléséről az adatkezelők tudnak részletes felvilágosítást nyújtani az Érintett részére. Elérhetőségük: www.google.com/analytics/ Amennyiben az Érintett nem szeretné, hogy a Google Analytics a fenti adatokat az ismertetett módon és céllal mérje, telepítse böngészőjébe az ezt blokkoló kiegészítőt.

12. ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
Személyi adatok védelme
Megrendelés esetén szükségünk lesz az Ön adataira. Ezek az adatok szükségesek a számla kitöltéséhez, valamint az áru postázásához. a Vásárlók adatait kizárólag a saját szerződéseink,  számlázásunk és könyvelésünk dokumentálására használjuk. Az eladó fél nem vállal semminemű felelősséget a hibásan vagy hiányosan megadott adatokból keletkező problémákért, főleg ha nem tüntetett fel érvényes telefonszámot, melyen elérjük Önt. Strong Record Hanglemezkiadó Kft. a wwwstrongrecord.hu webáruház tulajdonosa és üzemeltetője kijelenti, hogy a rendszerünkbe regisztrált összes személyes adatot szigorúan bizalmasan és törvény szerint kezeljük. Adatait semmilyen körülmények nem szolgáltatjuk ki harmadik félnek sem más személyeknek. Ezen feltétel alól kivétel a szállító vagy kézbesítő cég. A szállító vállalatok szerződésben nyilatkoznak az adatok bizalmas kezeléséről és az adatokkal az Adatvédelmi Törvénynek megfelelően járnak el. 

Adatvédelem
A vásárlók személyes adatainak felhasználása az Adatvédelmi törvény hatályos szabályozásának értelmében történik. Minden résztvevőnek joga van elérni, helyesbíteni vagy törölni bármely, akár az összes általa megadott információt, kivételt képeznek azok a számla adatok (a számlák tőpéldányai), melyeknek megőrzésére a Számviteli Törvény kötelez. Az eladó a vásárlók adatait a szerződés teljesítése, és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetve alvállalkozóinak átadja (pld. Posta). Az alvállalkozók az eladó által átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni.

Jelen Általános Szerződési Feltételek hatályba lépésének ideje: 2018. március 7.

Kapcsolat

Az alábbi elérhetőségeken léphet velünk kapcsolatba:

Levelezés:
1677 Budapest, Pf.:56
Telefonszámunk:
06-70- 638-4750
E-mail címünk:
info@strongrecord.hu