Magic of Music

Adott egy könnyűzenei tehetségkutató az ország legkisebb városában Pálházán, ahol több tucat valóban tehetséges fiatal mérette meg magát, és ahol 3 versenyzőnek megvalósult az álma - győztesként elkészíthették első önálló lemezüket. A három fiatal énekes, Perduk Alexandra, Görcsös Szabolcs és Turóczi Csaba egy Miskolc melletti faluban élnek Tiszalúcon, ahol a Kaméleon Musical Színház és Gyermekszínpad tagjaiként életük egyik legnagyobb részét a zene teszi ki. A fiatalok az egyik zsűritag, későbbi producerük jóvoltából megalapították első közös együttesüket, amelynek első lemezén a legismertebb és legnagyobb sikert aratott musical betétdalok hangoztak el teljesen új köntösbe bújtatva (amolyan pop-dance feldolgozásként) amely stílust a zenei berkekben ismert és elismert Molnár Tamás és Dömötör Balázs öltötte az együttesre. A Magic Of Music együttes - amely tagjainak átlagéletkora megalakulásakor nem érte el a 18 évet - tehát hűen nevéhez mindenhol, mindig a zene varázslatát nyújtotta a közönségnek és a hallgatóságnak, idős és fiatal egyaránt megtalálja a kedvenc musical slágereit- kedvenc együttesüktől. A debütáló lemez 2010. május 25-én jelent meg "Új csillag gyúlt" címmel. Az együttes karrierjét kettő további lemez koronázta hatalmas sikerrel. 2017 decemberében közös megegyezéssel megszűnt a csapat, azonban az énekesek mindhárman a Strong Record látószögében maradtak.

 

Műsorrendeléshez kattinton ide!

Kapcsolódó galéria

Kapcsolat

Az alábbi elérhetőségeken léphet velünk kapcsolatba:

Levelezés:
1677 Budapest, Pf.:56
Telefonszámunk:
06-70- 638-4750
E-mail címünk:
info@strongrecord.hu