Nem is lehetett kérdés, hogy a 2017-ben feloszlott Magic of Music kiváló hangú és nagy zenei, valamint színházi múlttal rendelkező énekesnője, Perduk Alexandra melyik kiadónál készítse el első szólóalbumát. A lemez 2020 májusában jelenik meg és olyan neves szerzők és producerek dolgoznak rajta, mint az OliverFromEarth tagjai, Barabás Dávid és Patocska Olivér, aki egyben kiadónk tehetséggondozásért és felderítésért felelős producere is, de közremúködik a lemezen Kolozsvári Tamás és kiadónk vezetője, Tilinger Attila is. Igazi trendi, 21. századi poplemez készül, amely új utat mutat Szandy karrierjében, amelyet csak végig kell járni.

A tervek szerint a közeledő nyári fellépéssorozat nagy részét Attilával duettben kezdik meg, hiszen az "Egyedül" és az "Egyszer minden véget ér" című duettslágerek után erre az új lemezre további 3 popduett készül, így a közös munka elkezdése a színpadokon szinte magától értetődő.

A jelenlegi és a jövendő rajongókra tehát vár egy nagyon izgalmas új lemez, több sikerre ítélt duett, valamint rengeteg fellépés 2020 nyarán. 

Szandy Official Facebook Page: https://www.facebook.com/szandyhivatalos

 

Műsorrendeléshez kattinton ide!

Kapcsolat

Az alábbi elérhetőségeken léphet velünk kapcsolatba:

Levelezés:
1677 Budapest, Pf.:56
Telefonszámunk:
06-70- 638-4750
E-mail címünk:
info@strongrecord.hu